Több mint 10.000 ember volt kíváncsi a 90-es évek legnagyobb hazai és külföldi disco-pop együtteseire a Hungexpo-n!
Fellépett többek között a La Bouche, Dr. Alban, a Culture Beat és Masterboy is. Tovább »
Ganxsta Zolee és a Kartel január 17-én, a Budapest Arénában ünnepli 30. születésnapját, most pedig biztossá vált, hogy a teljes Kartel-legénység színpadra lép majd az Arénában, ugyanis a zenekar ma bejelentette, hogy Lory B alapítótag is visszatér a Kartelbe, erre az egy estére.
Nem üres a ház címmel nagylemezzel jött ki a Chalga. A folk pop-rock zenekar egy már-már kihalófélben lévő formában, koncertlemezen tárja dalait a rajongók el. Az együttes a Művészetek Völgyében rögzítette a fellépését, és elmondásuk szerint ihletett állapotban muzsikáltak. Az albummal együtt három live videót is közkincsé tettek.
Az idei fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér.
Nyolc év után újabb Wörk Projekt-nagylemezt jelentet meg Nagy Ádám gitáros. A zenei kalandozásban oroszlánrészt vállal a nemzetközileg elismert dobos, Borlai Gergő, Szentpáli Roland tubaművész, Szirtes Edina Mókus hegedűs és a számos világsztár által alkalmazott basszusgitáros, Yolanda Charles. A 24 track-es album előfutáraként Sunday címmel egy egészen különleges dallal jött ki a Wörk Projekt, amihez […]
Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground Egymáshoz rövid az út címmel. Az albumon szereplő, elvarázsolt hangulatú 10 popdalt ismét a csapat eredeti kreatív magja szerezte: Bocskor Bíborka énekesnő, Toldi Miklós dobos-producer, Fűrész Gábor gitáros, és visszatért a zenekaralapító-billentyűs Fodor Máriusz, a szövegek nagy részét pedig újra Tariska Szabolcs írta. A lemez […]
Több mint 10.000 ember volt kíváncsi a 90-es évek legnagyobb hazai és külföldi disco-pop együtteseire a Hungexpo-n!
Fellépett többek között a La Bouche, Dr. Alban, a Culture Beat és Masterboy is. Tovább »
Kínában koncertezik jövő január végén a Balkán Fanatik. Az együttes a Pekingi Magyar Kulturális Intézet meghívására repül a fővárosba, ahol a napokban Yorgos Tzortzoglou énekes/zeneszerzőnek nyílt különleges kiállítása. A Balkán Fanatik decemberben két koncertet is ad Budapesten, mindkét fellépésen ízelítőt kap a közönség a nemrég megjelent On The Road című lemezükből.
Tovább »
Egy nagyszabású sajtótájékoztató keretein belül fény derült minden részletre a közelgő Total Dance Fesztivállal kapcsolatban. Az eseményen szinte az összes meghirdetett hazai fellépő képviseltette magát. Több meglepetés is lesz. Tovább »
A svéd duó a 30 éves jubileumi turné keretein belül tér vissza 2015. május 19-én Budapestre. A OneRepublic pedig szűk egy hónappal később, június 7-én fog először koncertet adni hazánkban. Jegyek november 12-től illetve november 13-tól kaphatóak a Live Nation hálózatában.
Amennyiben vásárolsz 5 zeneszámot a umusiclive.hu oldalán kapsz egy belépőt a december 8-i Morcheeba koncertre. Siess a jegyek száma limitált, 3500 db áll rendelkezésre. Tovább »
Az esemény apropója a frissen megjelenő “Köszönet” című új album. A dedikálás 17 órakor kezdődik, melyet egy minikoncert is követ, a zenekar néhány számot ad majd elő az új albumról. Tovább »
15.születésnapját tartja az Abrakazabra zenekar november 13-án a debreceni Főnix Csarnokban. A fellépők között lesz mások mellett Charlie, Demjén Ferenc, Balázs Fecó, Somló Tamás, Karácsony János, Keresztes Ildikó és Tóth Vera. Tovább »
Az ABBA eredeti zenekari tagjával, az eredeti hangzással és az eredeti jelmezekkel egy valódi, felejthetetlen ABBA-élményben lesz részünk november 22-én a Papp László Budapest Sportarénában, amely az egyedülálló látvány és hangzás elegyével minden más hasonló show-nál nagyobb élményt ad mindazoknak, akik a legendás zenekar rajongói voltak és azoknak is, akik eddig csak szüleiktől hallottak az egykori legendáról! Tovább »
James Blunt 6 év után a Moon Landing lemezbemutató turnéjával ismét visszatért Budapestre. A koncert idén ültetett volt, a Budapest Aréna teljesen megtelt fiatal lányokkal és hölgyekkel. Szem nem maradt szárazon az is biztos. Tovább »
Kulturális programok sorával ünnepli negyed százados fennállását a Magyar Helsinki Bizottság. Kiállítások, koncertek, színházi előadások sorát végül október 31-én egy nagy “Helsonki25! Támogató Buli” zárja az A38 Hajón egy Rotfront és egy Cypo Circus lemezbemutatóval. Tovább »