
A gyergyószentmiklósi zenekart érte az a megtiszteltetés, hogy a 35 éves Republic előzenekara lehetett Budapest legnagyobb fedett arénájában.
A bemelegítő zenekarok szerepe nem mindig hálás, a lehetőség mellett a vegyes fogattatás és a fokhíjas nézőtér igencsak kiábrándító tud lenni. Ezen az estén viszont, olyan dolog történt amire kevesen számítottak.
A közönség nem csak kíváncsian, hanem igenkomoly rajongással fogadta az erdélyi együttest. A háromnegyedórás koncert közepére már teljesen megtelt az aréna. A három lemez legnépszerűbb dalaira több, mint tízezren tomboltak. Végig olyan érzése lehetett az embernek mintha, hogy egy önálló 4S Street koncert részese lenne. A hangulat magáért beszélt.
Aki viszont ennél is többet szeretne kapni a zenekarból annak március 14-én a budapesti Akvárium nagytermében a helye. Ebből az alkalomból még sosem hallott új dalokkal és meglepetésekkel is készülnek a srácok.
Fotók: Hantó Szabolcs
















