Már csak pár nap és érkezik az arénába Nicki Minaj & Future!!! Utolsó jegyek, ne habozz!

Ismét igazi világsztárok érkeznek az Arénába, február 25-én. A világhírű hip-hop ikonok, Nicki Minaj és Future közös turnéra indulnak. Örömünkre a “NickiHndrxx” -turné egyik európai állomása Budapest lesz.  Jegyek már csak nagyon korlátozott számban kaphatóak, vegyél most!

Intenzív közös turnéjuk során összesen 50 városba látogatnak el Észak-Amerikában és Európában. A turné első állomása Baltimore, Maryland lesz 2018. szeptember 21-én. A koncertturné érinteni fog olyan helyszíneket, mint Torontó, New York, Los Angeles, München, Párizs, London, Budapest.

A két világhírű zenész jövő februárban kezdi meg “NickiHndrxx” nevű európai turnéját, amelynek a budapesti lesz a negyedik állomása 2019. február 25-én, a Papp László Budapest Sportarénában.

Nicki Minaj már korábban bejelentette, hogy a negyedik teljes stúdió felvételű lemezét, a “Queen”-t augusztus 10-én adja ki. A turnén a régebbi jól ismert slágerek mellett az új lemezről is hangzanak el dalok.

Az énekesnő 2010-ben robbant be a köztudatba Pink Friday albumával. Pályafutása alatt 10 Grammy-díjra jelölték, és minden idők egyik legbefolyásosabb rapper nőjének tartják. Dalait a magyar rádiók is rongyosra játsszák, slágereit mindenki ismeri.

A Future is már rég letette a névjegyét a hip-hop világában. Több milliónyi kislemez és nagylemez eladással, számtalan teltházas koncerttel, milliárdnyi rádiójátszással a világ egyik legismertebb rappere. 2017-ben két hét leforgása alatt kiadta a Future című platinalemezét, valamint a Hndrxx című aranylemezét, és ezzel elnyerte az “első művész, aki két egymást követő héten kiadta két Billboard 200-as listavezető számát” címet.

A “NickiHndrxx” turné kihagyhatatlan esemény a modern hip-hop világát és a fő slágerlistákat uraló két énekes rajongóinak. A többszörös díjnyertes művészek arról híresek, hogy erőteljes energiákat hoznak a színpadra slágereik előadásakor. A két énekes együtt arra kötelezte el magát, hogy hatalmas, energikus show-t hozzanak a színpadra, és felejthetetlen estét nyújtsanak a rajongóknak.

A rajongók testközelből élvezhetik az igazi amerikai showt, az egyedi fényekkel fűszerezett színpadkép mellett, az extravagáns ruhákat, különleges táncokat és nem utolsó sorban a fantasztikus dalokat.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.