A Virtuózokkal zenél Nigel Kennedy

A virtuóz hegedű- és brácsaművész, Nigel Kennedy a The New Four Season című lemezbemutató turnéjával december 14-én érkezik a Papp László Budapest Sportarénába, ahol egy varázslatos koncert keretében együtt zenél majd a Virtuózokból ismert Kiss Zoltánnal, Sándor Zoltánnal és Váradi Gyulával is. 

Nigel Kennedy, a zseniális hegedűművész, a vonósok fenegyereke, az öt kontinens majd’ ezer színpadán adta már elő Vivaldi örökbecsű művét, a Négy Évszakot. Most, a vagányságáról és újító megoldásairól elhíresült virtuóz The New Four Seson című új lemezével járja a világot. Az újragondolt műbe az elmúlt előadások tapasztalatát és élményét sűrítette össze. „A legújabb verzió esszenciája mindannak, amit eddig játszott – versenyművek, jazz és Jimi Hendrix” – írja kritikájában a The Guardian. Kennedy fontosnak tartja, hogy a komolyzenét népszerűbbé tegye a fiatalok körében is, így nem csoda, hogy örömmel hívta meg vendégművészként a Virtuózok tehetségkutató kiválóságait, Kiss Zoltánt, Sándor Zoltánt és Váradi Gyulát, akik a mesterrel együtt zenélnek majd a színpadon. Mi pedig lenyűgözve élvezhetjük Kennedy sajátos műértelmezését, melyről ezt írta a The Guardian kritikusa: „Az egész úgy hangzik, mint egy kolosszális jam session egy Botticelli festmény belsejéből.”

A varázslatos koncert tehát december 14-én hozzánk is megérkezik, jegyek a www.concertbudapest.com oldalon és az Interticket hálózatában kaphatók.

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.