Szerdán késő este, a hollandiai Groningenben jelentették be a 2014-es év legjobb európai fesztiváljait versenyre hívó European Festival Awards győzteseit. A Sziget – 2012 után – ismét megnyerte a megmérettetés “fődíját”: Európa “legjobb nagyfesztiválja” a Sziget Fesztiválköztársaság. Tovább »
Ebből a buliból nem lehet kimaradni – a teljes Kartel összeállt a jubileumi Ganxsta Zolee és a Kartel koncertre
Ganxsta Zolee és a Kartel január 17-én, a Budapest Arénában ünnepli 30. születésnapját, most pedig biztossá vált, hogy a teljes Kartel-legénység színpadra lép majd az Arénában, ugyanis a zenekar ma bejelentette, hogy Lory B alapítótag is visszatér a Kartelbe, erre az egy estére.
Új hangszerelésben játssza dalait a Chalga a koncertlemezén
Nem üres a ház címmel nagylemezzel jött ki a Chalga. A folk pop-rock zenekar egy már-már kihalófélben lévő formában, koncertlemezen tárja dalait a rajongók el. Az együttes a Művészetek Völgyében rögzítette a fellépését, és elmondásuk szerint ihletett állapotban muzsikáltak. Az albummal együtt három live videót is közkincsé tettek.
A Campus jövőre is nagy bulit ígér– itt vannak az első nevek!
Az idei fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér.
Meglepő fúzió a Wörk Projekt második lemezének előfutára
Nyolc év után újabb Wörk Projekt-nagylemezt jelentet meg Nagy Ádám gitáros. A zenei kalandozásban oroszlánrészt vállal a nemzetközileg elismert dobos, Borlai Gergő, Szentpáli Roland tubaművész, Szirtes Edina Mókus hegedűs és a számos világsztár által alkalmazott basszusgitáros, Yolanda Charles. A 24 track-es album előfutáraként Sunday címmel egy egészen különleges dallal jött ki a Wörk Projekt, amihez […]
Tiszta és okos a Magashegyi Underground új nagylemeze
Hét év után új sorlemezt hozott ki a Magashegyi Underground Egymáshoz rövid az út címmel. Az albumon szereplő, elvarázsolt hangulatú 10 popdalt ismét a csapat eredeti kreatív magja szerezte: Bocskor Bíborka énekesnő, Toldi Miklós dobos-producer, Fűrész Gábor gitáros, és visszatért a zenekaralapító-billentyűs Fodor Máriusz, a szövegek nagy részét pedig újra Tariska Szabolcs írta. A lemez […]
Új dal és látványos videóklip a Brains-től
Eddigi leglátványosabb klipjét forgatta le új, Take You High című dalához a Brains az osztrák Alpokban. A szám a zenekar idei nagylemezének előhírnöke. Tovább »
Szakcsi Lakatos Béla-Lukács Miklós duó a Bem6-ban
Különleges estének néz elébe, aki ellátogat január 22-én a Budavári Művelődési Házba. A Magyar Kultúra Napja alkalmából ugyanis két kiváló zenész, Szakcsi Lakatos Béla világhírű jazz-zongorista és Lukács Miklós kétszeres Artisjus-díjas cimbalomművész alkot duót. Tovább »
Márciusban lesz a Wellhello első fővárosi koncertje
Elnöki debüt! Először Budapesten a Wellhello zenekar! Március 12, Akvárium klub!
Jövő nyáron már két Ákos koncert biztosan lesz
Bejelentették a szervezők a jövő évi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál első hazai fellépőit, köztük Ákost, aki a STRAND történetében először lép fel a Petőfi Rádió és VOLT Produkció közös fesztiválján. Tovább »
Esélyteremtő programot támogat a Punnany
A legújabb klipjében is látható „óriáshangszereket” árverezi el a Punnany Massif. A befolyó összeget a mélyszegénységben élő gyermekek felzárkózását segítő zenei program megvalósítására ajánlja fel a zenekar. A hangszerekre december 8-18. között lehet licitálni a Vaterán keresztül. Tovább »
A Harlem Gospel Choir ismét Budapesten!
A New York-i Afro-negyed, a Harlem templomainak eksztatikus hangulatát hozza el a magyar közönségnek a Harlem Gospel Choir. A koncert különlegessége, hogy az ősi spirituálék és gospeldalok világát a New Orleans-e ragtime és marching bandek hangulatával kíséri a világviszonylatban is elismert és népszerű Modern Art Orchestra. Tovább »
Idén is felvételt hirdet az Akadémia38, az A38 Hajó koncerttechnikai iskolája
A Budapest egyik leggazdagabb zenei programját kínáló, kivételes technikai adottságú koncerthelyszín és független kulturális központ, az A38 Hajó tavaly indította koncerttechnikai iskoláját, az Akadémia38-at. Az első évfolyam sikereit látva az Akadémia38 bővül: a hangosítóképzés mellett jövőre kétféléves világítástechnikus-képzés is indul. Az államilag akkreditált OKJ képzésre 2015. február 6-ig lehet jelentkezni az Akadémia38 honlapján. Tovább »
Újra lesz Hegyalja Fesztivál!
Egy év szünet után 2015-ben újra megtartják a Hegyalja Fesztivált. A rendezvény várhatóan július 16. és 19. között lesz a korábbi, Tisza-parti helyszínen. Tovább »
DACS záróbuli vasárnap!
Az immár több mint két hónapja tartó DACS – Hollandia, királyság! programsorozat lassan a végéhez közeledik. November 30-án, vasárnap az eseménysorozat zárásaként két nagyon fiatal, ám annál jobb holland zenekar, a különböző stílusokat lazán ötvöző Knarsetand, valamint a New Orleans-i voodoo bluest játszó My Baby lép fel az A38 Hajó színpadán. Tovább »
