Csúcson a Halott Pénz – Koncertbeszámoló és fotók az Arénából!

2004-ben még egyszemélyes projektként tekinthettünk a Halott Pénzre, Marsalkó Dávid jóvoltából. 2012-ben jött az áttörés, 2013-ban már egy hét fős zenekar járta az országot, 2018 április 6-án pedig teltházas koncertet adott a banda a Budapest Arénában. De ne szaladjunk ennyire előre… Pécs. Innen indult minden. Nagyon rögös és hosszú út vezetett a sikerig. Mintha, csak a Punnany Massif zenekarról beszélnék…

Járai Márk érkezése nagyon jót tett az együttesnek. Innentől a rap mellett, igazán könnyed, dúdolható dallamokkal töltődtek meg a nóták. Slágereket slágerek követtek, teltházas koncertek a Budapest Parkban, Volt Fesztivál induló a Wellhelloval, Fonogram-díjak tömkelege, vagy éppen Valami Amerika 3 filmzene.

2018-at írunk, és a Halott Pénzt gigantikus látvánnyal kiegészített aréna-turnéra indult országosan, mely hazánk legnagyobb fedett csarnokában, a Budapest Arénában zárult. Sok zenekar debütált idén az arénában nem érdemtelenül, gondoljunk csak a Kowalskyékra vagy éppen Majkáékra. A teltház itt sem lehetett kétséges.

A koncert előtt már kitették a megtelt táblát az aréna képzeletbeli ajtajára és nem sokkal negyed 9 után bő két órás koncert következett.

Pazar hang és fénytechnika, mintha folyamatosan licitálnának egymásra a magyar zenekarok ha arénakoncertről van szó, melynek szerencsére a közönség az igazi nyertese.

Minden sztereotípia ellenére, nem csak tinédzser lányok kedvence ám a Halott Pénz. Sok harmincas hip-hop arc is tiszteletét tette, de komplett családi programként is funkcionált ez a buli. Végre egy koncert ahol minden sláger elhangzott, kivétel nélkül.

A rajongók végig tombolták a teljes koncertet és élőben is bebizonyosodott, a közönség tette igazán naggyá a zenekart melyet ezen az estén igazán megháláltak a srácok. Minimális hiányérzetünk maximum azért lehet, hogy a koncerten nem voltak meghívott vendégek, talán a Wellhello, vagy Demjén Ferenc igazán megkoronázhatta volna az estét…

Szerző: D.D.
Fotók: Hantó Szabolcs

IMG_9065_resize IMG_8956_resize IMG_8962_resize IMG_8965_resize IMG_8971_resize IMG_8973_resize IMG_8980_resize IMG_8985_resize IMG_8990_resize IMG_8992_resize IMG_8997_resize IMG_8998_resize IMG_8999_resize IMG_9003_resize IMG_9004_resize IMG_9006_resize IMG_9016_resize IMG_9018_resize IMG_9020_resize IMG_9022_resize IMG_9025_resize IMG_9035_resize IMG_9044_resize IMG_9045_resize IMG_9047_resize IMG_9049_resize IMG_9051_resize IMG_9052_resize IMG_9056_resize IMG_9058_resize IMG_9063_resize

 

 

 

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.