Bréking: A Linkin Park nyitja a jubileumi VOLT Fesztivált!

Pár nappal ezelőtt a VOLT Facebook oldalán azt ígérték a szervezők, hogy a jubileumon az ünnephez méltó program fogadja majd a közönséget. Nem kellett sokat várni az első hírre: 2017. június 27-én a Linkin Park nyitja a 25. Telekom VOLT Fesztivált. A jó hír mellé itt egy másik: november 17-én 16 órától, 48 órán át kedvezményesen lehet a nyitó koncertre jegyeket venni és ugyancsak két teljes napig „early bird” áron juthatunk hozzá a bérletekhez is, melyek mellé – a kiemelt helyeken – díszdoboz és számos ajándék is jár.

Jövőre 25. alkalommal zarándokolunk Sopronba a VOLTra, melynek a nyitó koncertjét az idén 20 éve alakult Linkin Park adja. A zenekar világszerte stadionokat tölt meg és a legnagyobb fesztiválok headlinere. Több tízezres hazai közönsége évek óta várja ezt a pillanatot, hiszen eddig még soha nem léptek fel Magyarországon, miközben a VOLT kívánságlistáján szinte minden alkalommal ők az elsők.

A Linkin Park 1996-ban alakult Kaliforniában, 2000-ben megjelent debütáló lemeze, a Hybrid Theory slágereivel, újszerű stílusával új szintre emelte a rock és a nu metal műfaját, köszönhetően az elektronikus és hip-hop elemeknek (is). A Crawling 2002-es Grammy-díja után 2006-ban a Jay-Z-vel közös Numb/Encore is elnyerte a legrangosabb elismerést, de pályafutása alatt a Linkin Park több mint 60 különböző díjat zsebelt már be. A MySpace-korszak egyik legnagyobb túlélőjének hetedik nagylemezét hatalmas várakozás övezi, reméljük, június 27-én, első magyarországi koncertjükön már hallhatjuk a legújabb Linkin Park számokat is.

A VOLTra a jegyelővétel november 17-én 16 órakor indul országszerte, amikor is 48 órán át kedvezményes áron, 17.990 Ft-ért lehet hozzájutni a Linkin Park napijegyhez. Az idei évben a fesztiválra kétféle bérletet lehet váltani, 4 naposat és 5 naposat, ebben a 48 órában ugyancsak kedvezményes, „early bird” áron, amelyhez 7500 Ft értékű ajándékcsomag is jár két, kiemelt jegyirodában és a VOLT weboldalán.

Részletes információ itt: www.volt.hu
Linkin Park pedig addig is itt: https://www.youtube.com/watch?v=kXYiU_JCYtU

Mit hallgass meg tőlük?
Numb, Crawling; In the End; Burn It Down; What I’ve Done; Castle of Glass; All for Nothing

Official https://linkinpark.com/
Facebook http://www.facebook.com/linkinPark
Instagram http://instagram.com/linkinpark
Twitter http://twitter.com/linkinpark
Spotify https://open.spotify.com/artist/6XyY86QOPPrYVGvF9ch6wz

Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.